Tanítsunk Magyarországért Program

Tanítsunk Magyarországért Program

Egyetemünk a 2020/21/2 félévtől csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramhoz.

Várjuk azoknak a hallgatóknak a jelentkezését, akik elkötelezettek amellett, hogy másoknak segítsenek, és ők maguk is fejlődjenek, tanuljanak!

A program célja:

a vidéki hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő, 7. és 8. osztályos tanulók támogatása abban, hogy minél sikeresebbek legyenek a pályaválasztásban és a továbbtanulásban.

Olyan alap- vagy mesterszakos, nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek a magyar nyelvű felkészítő kurzusokra, akiknek még legalább három félévük van hátra a magyar nyelven folytatott egyetemi tanulmányaik befejezéséig, valamint még nem töltötték be a 33. életévüket.

A mentorálás félévében (TM2 kurzus) a hallgatók havi 30 000 Ft ösztöndíjat, valamint a kisdiákok programjaira költhető havi 10 000 Ft költőpénzt, a MÁV vonatain teljes körű, a Volán buszjáratain a célállomásig szóló ingyenes utazási lehetőséget kapnak.

Jelentkezési határidő: 2021 őszi félév, tárgyfelvételi időszak

 

Érdeklődni a hszk.info@uni-mate.hu  címen lehet.

Jelentkezés: a Neptunban az MGTHT2001XN Tanítsunk Magyarországért! Mentor-hallgató képzés c. szabadon felvehető tantárgy TM1 – jelzésű kurzus felvételével

 

A TM1 kurzust már elvégzett hallgatóink beszámolóit itt nézheted meg:

 

 

 


Tanítsunk Magyarországért

 

2021. február 4-én Egyetemünk is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért Programhoz.

 

A program leírása

A Tanítsunk Magyarországért program megvalósításával a lehetőségektől elzártabban élő kisiskolások számára elérhető közelségbe kerülnek azok a karrierutak, amelyek a szociális és földrajzi helyzetük miatt esetenként nem voltak adottak számukra. A velük dolgozó egyetemi hallgatók, mentorok feladata, hogy a gyereknek megmutassák, számukra is vannak lehetőségek a kiteljesedésre, és a képességük alapján a tanulással sokra vihetik. A program során a mentorált gyerekeket a mentorok kalauzolják a településen túli izgalmak megismerésében, így közösen látogatják a középiskolákat, a valós munkaerőpiaci ismereteket átadó vállalati nyílt napokat, az állatkertet, a múzeumot annak érdekében, hogy lássák, hányféle jövőből is választhatnak.

Ennek hozadékaként erősödnek a kisközösségek, és olyan társadalmi csoportok is találkoznak egymás problémáival, amelyek eddig gyakran elszigetelten éltek egymás mellett az adott régiókban, így erősítve a társadalmi felelősségvállalást az érintett csoportokban.

 

A program folyamatai

A mentorok kiválasztása

Mielőtt a hallgatók megkezdenék az általános iskolában a mentorálást, részt vesznek egy felkészítő kurzuson, amely során elkezdődik egy érzékenyítési folyamat, és ahol a hallgatók látóköre jelentősen bővül, és újszerű szemléletet sajátíthatnak el. E kurzus segítségével olyan alapismeretet kapnak, amelyek hozzájárulnak a mentori tevékenységeik megfelelő színvonalú végzéséhez. Olyan alap- vagy mesterszakos, nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek a magyar nyelvű felkészítő kurzusokra, akiknek még legalább három félévük van a magyar nyelven folytatott egyetemi tanulmányaik befejezéséig, és nem doktori képzésben tanulnak.

A kurzus sikeres teljesítése után kezdhetik meg a hallgatók a mentorálást a kiválasztott általános iskolai intézményekben. A hallgatók csak aktív egyetemi státusszal végezhetnek mentori tevékenységet, ezért a szerződésük mindig csak egy félévre vonatkozik.

A mentorok kiosztása általános iskolákba

A mentorok kiosztása az általános iskolákba két pilléren nyugszik. Egyrészt a szervező intézmény és a hallgatók megállapodásán, másrészt pedig az iskolai osztálylétszámon. Ugyanis a program indulásakor kialakított irányelv szerint egy mentor négy általános iskolai tanulóval fog foglalkozni.

A hallgatók általános iskolákba való kiosztásakor kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy ezt az értéket megtartsuk. A mentorálási program egyik fő szempontja az is, hogy teljes osztályok kerüljenek bele a programba, ennek következtében az osztálylétszámok nem teszik minden esetben lehetővé, hogy egy hallgatóhoz négy diák kerüljön. Így előfordulhat, hogy egy mentorhoz 3 vagy akár 5 tanuló is tartozik.

Az általános iskolai tanulók programba való bekerülésének menete

Az intézménynek a programba való bekerülése nem eredményezi a tanulók automatikus bekerülését. A bekerült osztály minden tanulója jogosult arra, hogy a programban részt vegyen, ehhez azonban a szülőnek/gondviselőnek egy nyilatkozatot kell aláírnia, amely visszavonásig, valamint az általános iskolai tanulmányok befejezéséig érvényes marad. Fontos megjegyezni, hogy abban az esetben, ha a tanuló nem csatlakozott a programhoz, a félév során, illetve a tanulmányai során bármikor meggondolhatja magát, és egy aláírt szülői nyilatkozattal ő is részt vehet a programban.

A programkoordinátor feladata, hogy a szülői nyilatkozatot a megadott határidőig eljuttassa szkennelt formában, valamint postai úton is a Tanítsunk Magyarországért program szervezőihez.

A programban részt vevő tanulók kapnak egy felhasználói profilt a Tanítsunk Magyarországért program hivatalos honlapjához (www.tanitsunk.hu). A honlapon időközönként (félévente) egy kérdőívet kell kitölteniük a tanulóknak. A kérdőív a program hatáselemzését szolgálja, ezért minden tanulónak kötelező kitöltenie. Az iskolai koordinátor feladata, hogy a kitöltéseket felügyelje, és géptermet biztosítson ehhez.

Mind a mentorok, mind pedig a mentoráltak kapnak egy TM-kártyát, amely ingyenes utazási lehetőséget biztosít nekik a VOLÁN és a MÁV járatain. Ehhez szükséges, hogy az iskolai programkoordinátor megküldje e-mailben a Szervezők felé a tanulók nevét és OM-azonosítóját. Ha nincs minden tanulónak diákigazolványa, akkor a mentorral közösen segítsék a tanulókat a papírok ügyintézésben.

A mentor–mentorált párok kialakítása

Az elmúlt félévek gyakorlatai azt mutatták, hogy a legjobb módszer a mentor-mentorált párok kialakítására, ha ezt az iskolai koordinátorok végzik (akár a mentorokkal egyeztetve) egy ismerkedési fázist követően. Fontos, hogy egy személyes csoportos találkozó és beszélgetés során mindenki megismerkedjen a másik érdeklődésével, hobbijával.

Az egyetemi oktatók eddig tapasztalataik alapján az alábbi fontosabb irányelveket fogalmazták meg:

  • Fontos, hogy ne a mentorok válasszák ki a mentoráltjaikat, és ne is a gyerek a mentorukat.
  • A gyerekek beosztását az osztályfőnök és az iskolai programkoordinátor végzi, miután személyes beszélgetés(ek) során megismerte a mentorokat (érdeklődés, hobbi, mentalitás stb.).
  • Ezt a tényt fontos előre közölni mind a gyerekekkel, mind a mentorokkal, nehogy az első találkozáskor spontán módon elkezdődjön egy kiválasztási folyamat.
  • A gyerekek beosztása ne a gyerekek előtt (és ne velük megbeszélve) történjen, ők már csak a beosztás eredményével ismerkedjenek meg.
  • Fontos arra törekedni, hogy a mentorok sokszínű gyermekcsoporttal foglalkozzanak, tehát ne kerüljenek kialakításra „jó tanuló/magatartású” és „rossz tanuló/magatartású” csoportok, hanem valóban minél többszínű csoportok (mentor + 4 iskolás) legyenek az osztályban.

A mentorálás tartalma

A programkoordinátornak felelőssége van, hogy a mentorálás lebonyolításában segítse a hallgatót, valamint szükség szerint ellenőrizze a foglalkozásokat. Ezért kiemelt fontosságú, hogy rövidebb leírást adjunk mind a tanulóknak, mind a hallgatóknak arról, hogy mi lehet és mi nem lehet mentori tevékenység.

A mentorok hetente 6 órában tartanak foglalkozásokat a mentoráltjaiknak. A heti 6 óra rugalmasan kezelendő. A mentor akár kétszer három órában is mehet az intézménybe. Fontos, hogy az ettől való eltérést vagy egy hét kihagyását a mentornak mindenképpen előre jeleznie kell mind az egyetemi oktató, mind pedig az iskolai koordinátor felé.

A mentorok különböző foglalkozásokat tarthatnak a tanulóiknak. Tanórák után lehet a mentoráltak számára szabadidős tevékenységeket szervezni, megvalósítani az iskolában, mint például: kreatív, játékos, társasjátékos, mozgásos foglalkozásokat, sporttevékenységeket, szakköröket, filmklubokat. Ha lehetőség van rá, a mentor az iskolán kívüli helyszínre is szervezhet szabadidős programokat mentoráltjainak (hétköznap és hétvégén egyaránt). Pl. középiskolai nyílt napok, pályaorientációs célú kirándulások, szabadidős tevékenységek szervezése (mozi-, színház-, kalandpark-, kiállítás-, múzeum-, állatkert-látogatás, valamint el is viheti mentoráltjait az egyetemekre, a különböző cégekhez). Ezeket a programokat javasoljuk a többi mentorral közösen megszervezni.

Hospitálás a tanórákon

A tanórák megfigyelése elsősorban a mentoráltak megismerése céljából a mentorálási folyamat legelején, illetve a mentorálási folyamat során esetlegesen fellépő, az adott tantárgyhoz köthető problémák megismerése, megértése érdekében végzett tevékenység. Ezen kívül a mentor nem ülhet bent a tanórákon megfigyelőként, csakis aktív résztvevőként tartózkodhat bent a tanteremben, így ha van rá mód, az órán projektfeladatokban tudnak a gyerekkel közösen dolgozni, plusz figyelemmel segítve a pedagógus munkáját.

Helyettesítésben való részvétel

Hiányzó tanár helyettesítése esetén a mentor – amennyiben vállalkozik rá – egyedül vagy mentortársaival együttműködve megtarthatja a 45 perces órát, de semmiképpen sem az adott tantárgy óráját! Ilyen esetben tarthat például kreatív, kézműves, pályaorientációs, közösségépítő vagy egyéb játékos, társasjátékos foglalkozást.

A mentoráltjai fejlődése érdekében a mentor konzultálhat az érintett pedagógusokkal.

A mentor nem végezhet olyan tevékenységet, amely a mentor és a mentorált támogató, segítő, bizalmon alapuló kapcsolatát veszélyeztetheti (pl. a tanulók feleltetése, dolgozat íratása). A mentor és a mentorált kapcsolatának, találkozásainak pozitív, élményszerű jellegét az egész mentorálási folyamat során meg kell őrizni. Emiatt a mentor az alábbi tevékenységeket nem végezheti:

  • Iskolai tanórák szervezése, megtartása
  • Megoldatlan helyettesítés esetén az érintett szakóra megtartása
  • Feleltetés, dolgozat íratása, kompetenciamérés
  • Osztályozás
  • Iskolai, pedagógusi adminisztratív feladatok ellátása

Kérjük, ezek figyelembevételével segítsék a mentorok munkáját!

 

A TM honlapja

A Tanítsunk Magyarországért program honlapján nemcsak az általános iskolai tanulók vannak jelen, hanem a program összes szereplője/érintettje, így az egyetemi oktatók, a mentorok és az általános iskolai programkoordinátorok is.

Ennek értelmében a programhoz való csatlakozás során minden iskolai koordinátor rendelkezni fog egy TM Profillal és meg fogja kapni a bejelentkezéshez szükség adatokat, hogy a honlapon majd a szükséges feladatait el tudja végezni. Ezek átlagosan heti szinten maximum fél órát jelentenek az eddigi tapasztalatok alapján.

A honlapon minden szereplőnek külön feladata van. A mentorálás monitoringjának céljából a hallgatóknak (mentoroknak) minden egyes mentorálási alkalomról egy beszámolót kell írniuk a felületre, amelyet képpel egészítenek ki.

Az iskolai koordinátoroknak pedig rálátásuk van ezekre a beszámolókra, és ellenőrzési szerepet is betöltenek, ezt hétről hétre végre kell hajtaniuk. Tehát lehetőségük van arra, hogy az adott mentor rögzített beszámolóját jóváhagyják vagy elutasítsák. Ez a program egyik alapvető feladata, hiszen ezzel elkerülhető, hogy egy mentor olyan foglalkozást rögzítsen, amely meg se történt. Itt elsősorban nem tartalmi felülvizsgálat a cél, hanem arra vonatkozó visszajelzés, hogy valóban ott volt-e a mentor a bejegyzésben jelzett foglalkozásokon.

Ezenkívül másik szükséges feladat, hogy a már kialakított mentor-mentorált párokat rögzítse a honlapon.

A honlap használatához a programba való csatlakozáskor és a bejelentkezési adatok megküldésekor egy kézikönyvet is csatolni fogunk.

 

Az iskolai programkoordinátor feladatai

A helyi pedagógusok fontos szerepet töltenek be a mentorprogramban. Hiszen az ő közreműködésükkel ismerkednek meg a hallgatók a tanulókkal. Ők fogadják hallgatókat az intézményben, és segítik őket mentori tevékenységeik elvégzésében. Ezenkívül ellenőrzői feladatot is ellátnak. A programramkoordinátor feladatai összegezve:

  • A szülői nyilatkozatok összegyűjtése a megadott határidőig és ezek elküldése a Szervezőknek
  • A csatlakozó tanulók nevének és OM-azonosítójának elküldése a Szervezők részére
  • A TM-kártya kiosztása a tanulók részére, az átadás-átvételi papír aláíratása
  • A mentorok fogadása az intézményben
  • A mentorok megismerése és bemutatása az általános iskolai tanulóknak
  • A mentor-mentorált párok kialakítása az említett irányelvek szerint
  • A honlapon a mentor-mentorált párok rögzítése
  • A tanulói kérdőív kitöltésének koordinálása, felügyelete
  • A kérdőív határidőn belül való kitöltéséért és a szülői nyilatkozat határidőn belüli aláírásáért is felel
  • A honlapon a mentorok által rögzített közös beszámolók ellenőrzése, jóváhagyása vagy elutasítása
  • A mentorok segítése a közös programok lebonyolításában
  • Az intézmény lehetőségeihez mérten eszközök és helyiségek biztosítása
  • Kapcsolattartás a mentorokkal, az egyetemi oktatókkal és a Szervezőkkel
  • Problémák, fennakadások jelentése a Szervezők felé

Az iskolai programkoordinátorok a Tankerületi Központtal szerződést kötnek, és a Tanítsunk Magyarországért programban vállalt és elvégzett feladataikért havi szinten megbízási díjban részesülnek.

 

Szervezők:

IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. – Tanítsunk Magyarországért program dolgozói

A program központi honlapja: https://tmo.gov.hu/

 

A Tanítsunk Magyarországért Program (TM1 és TM2 kurzus) jelentkezési határideje az őszi tárgyfelvételi időszak vége.

  • Még nem tájékozódtál, mi is ez? 

Katt ide: https://www.tanitsunk.hu/hu

  • Úgy gondolod, nem megfelelő a szakod ehhez a tevékenységhez? 

Te hozod majd azt a színt a palettára, ami pont hiányzik!

  • Szívesen lennél egy kisdiák „nagytesója”, aki támogatja őt a pályaválasztásban és a mindennapokban? 

Itt a lehetőség, most segíthetsz egy kisgyereknek álmai megvalósításában!

  • Örülnél egy kis plusz ösztöndíjnak? 

Jelentkezz a programba és élvezd a vele járó anyagi előnyöket is!

  • Szeretnél más közösséggel és önmagaddal megismerkedő kalandban részt venni? 

Itt a helyed! Ragadd meg ezt a fantasztikus lehetőséget!

 

Korábban végzett mentorok beszámolóit itt hallgathatod meg:

Mentorok beszámolói - 2021. február 10. 1. rész

Mentorok beszámolói - 2021. február 10. 2. rész

 

 


Pályázat
A Tanítsunk Magyarországért! Program Ösztöndíjának elnyerésére
a 2021/2022. tanévre

a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre vonatkozólag

 

  1. A Tanítsunk Magyarországért! (továbbiakban TM) egyetemi mentorprogramjának célja, hogy már rövidtávon tehetséges mentorok jelenjenek meg az általános iskolákban és a szakképzésben, akik biztosítják, hogy a nehezebb körülmények közül származó fiatalok is belépjenek a középfokú oktatásba és annak végén érettségi bizonyítványt vagy szakmát szerezzenek; valamint lehetőséget biztosítson a magyar egyetemisták számára, hogy hazájukért taníthassanak, és ezáltal erősödjön a közösségi érzés és az egymásról való gondoskodás iránti elkötelezettség a magyar fiatalokban és felnőttekben egyaránt. A Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium (továbbiakban ITM), illetve a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (továbbiakban Egyetem) közös megállapodása keretén belül hajtandó végre.
  2. A Programban résztvevő, a TM1 kurzust már sikeresen elvégzett, és a TM2 kurzust már felvett mentorhallgatók ösztöndíját (továbbiakban Ösztöndíj) 4 hónap időtartamra lehet elnyerni. A Megállapodási Szerződésben a Felek megállapodtak, hogy közül azon mentorhallgatók részére, akik a TM2 kurzust felveszik, Egyetem az IFKA által biztosított összegből ösztöndíjat folyósít. A Felek megállapodnak abban, hogy a mentorhallgatók részére kifizetendő ösztöndíj összegét, havi 40.000 Ft-ot (azaz havi negyvenezer forintot), az őszi félévre 2021. szeptember és december közötti időszakra (4x30 napos időszakra, azaz nem naptári hónapra) Egyetem részére az IFKA átutalja.
  3. Az Ösztöndíjra azon hallgatók pályázhatnak, akik sikeresen elvégezték a TM felkészítő kurzust (TM1) és felveszik a TM mentorkurzust (TM2, TM3 stb).
  4. A beérkezett pályázatok értékelésekor a sikeresen elvégzett TM1 kurzust kell figyelembe venni. Adott tanévre elnyert ösztöndíj csak adott tanévben folyósítható. Az Ösztöndíj folyósítása a pályázást követő tanévet meghaladóan nem ütemezhető át. A hallgató nem jogosult a 2. féléves ösztöndíj támogatására, ha a TM1 kurzust nem teljesítette. Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya megszűnik vagy szünetel, számára az ösztöndíj tovább nem folyósítható.
  5. Az Egyetem a Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a 1. pontban meghatározott célt, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Szerződés feltételeinek betartásával, kellő alapossággal, hatékonysággal és gondossággal a szerződés hatályba lépésének napjától megvalósítja. Az Egyetem kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a Támogatást más harmadik személy vagy szervezet részére a támogatás céljával össze nem függő felhasználás céljából nem adja tovább.
  6. Az Ösztöndíj pályázat útján nyerhető el. A pályázati felhívást – a pályázatok elbírálásának szempontjaival együtt – az egyetemen a szokásos módon közzé kell tenni. A pályázatokat a hallgató a mindenkori egyetemi szintű TM koordinátornak nyújtja be a meghirdetett határidőig (Éder Zsófia, eder.zsofia.hajnalka@uni-mate.hu, +36 28 522 000/3800).

Az Ösztöndíj pályázat beadására vonatkozó eljárási szabályok:

  1. A pályázatot elektronikusan, illetve papír alapon 1 példányban (a nem gödöllői telephelyen tanuló hallgatóinknak, amennyiben nem személyesen adják le, ez a tértivevényes postai feladás időpontjának határideje) kell leadni 2021. október 5-ig. Hiánypótlásra a leadási határidőt követően öt munkanap áll rendelkezésre.
  2. Az pályázhat, aki:
  • a közzétett pályázati űrlapot határidőn belül beadja;
  • a Neptun Tanulmányi Rendszerben felveszi a TM mentorkurzust (TM2, TM3 stb.)
  1. A Pályázó a pályázat leadásával egyidejűleg tudomásul veszi és beleegyezik, hogy
  • regisztrál a https://tmo.gov.hu/ honlapra,
  • a havi 40.000 Ft ösztöndíjból 10.000 Ft-tal tételesen elszámol, amit a mentorált diákokra kell elkölteni,
  • a mentortevékenységéről dokumentáltan, nyomon követhetően, heti rendszerességgel beszámol,
  • amennyiben ezen feltételeket nem teljesíti, kizárható az ösztöndíj további folyósításából.

 

Gödöllő, 2021. szeptember 1.

 

Pályázati űrlap TM2 ösztöndíjra

Ösztöndíj szerződés