Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2022 március 08.

Sportfórum a gödöllői kollégiumban

Több mint száz kollégista vett részt azon a sportfórumon, amelyet a MATE rendezett március 7-én a Szent István Campuson. A Kollégium Gorka-termében még álltak is páran, hogy meghallgassák Dr. Gyuricza Csaba rektor, Dr. Kriszt Balázs, a MATE-GEAC ügyvezető elnöke, Boldog Zsolt, a Testnevelési és Sport Intézet igazgatója és Kovács Zoltán, a MATE-GEAC Szabadidősport Szakosztály vezetőjének tájékoztatását arról, miként kívánja megvalósítani az egyetem azt a misszióját, hogy hallgatói a sportban is fejlődhessenek.

Az új egyetem vezetése célul tűzte ki, hogy közelebb hozza az egyetemhez és a hallgatókhoz a sportegyesületet, amely hazánkban a legrégebbiekhez tartozik. Ehhez új, a MATE nevével kibővített elnevezésre és többletpénzforrás elkülönítésére volt szükség, mondta bevezetőjében Dr. Gyuricza Csaba.

Sikerült elérni, hogy a múlt év végén átadott sportuszoda az egyetemhez kerüljön. Az ott megalakult három vizes szakosztály révén hat szakosztályosra nőtt a MATE-GEAC. Olyan neves szakemberek csatakoztak a klubhoz, mint Kiss Gergely, Ančić-Valkai Ágnes és Bernek-Mutina Ágnes. A korábbi 300 sportolóval szemben már több mint ezer igazolt tagja van az egyesületnek és ezt is szeretnénk megduplázni, hangsúlyozta az egyetem rektora, a MATE-GEAC elnöke. A hetedik szakosztály, a Szabadidősport Szakosztály is megalakult. A jövőben további sportfejlesztések kezdődnek az egyetemen. Jégcsarnok, atlétikai munkacsarnok és két sportcsarnok létesítése is szerepel a tervek között. 

Kriszt Balázs röviden szólt az egyesület korábbi eredményeiről. Jól ismeri a MATE-GEAC múltját, hiszen mintegy 30 éve kezdett sportolni a klubban. Holland és amerikai egyetemi campusok példái lebegnek hosszú ideje a szeme előtt, de csak a múlt évtől érzi, hogy reális esély van valami hasonló létrehozására Gödöllőn. Kifejtette, hogy az egyetemi sport három pillére a testnevelés, a tömegsport és a versenysport. Arról is szólt, hogy tavaly adták át először az élsportolói ösztöndíjakat, amit nagy előrelépésnek tekint.  

Boldog Zsolt elmesélte, hogy valamikor kézilabda-, majd kosárlabdamérkőzéseken járt vendégcsapat játékosaként a sportcsarnokban a GEAC ellen. Nagyon fontosnak tartja, hogy az egyetem részt vegyen az egyéni és csapat egyetemi bajnokságokban, a legközelebbire március 25-26-án nyílik mód az uszodában, ahol a vízilabda csapatok mérkőznek meg egymással. A Szabadidősport Szakosztály szélesre nyitja kapuit az úszástól a dartsig. Fontosnak tartja, hogy a kötelező testnevelés is minőségi legyen, más egyetemek is felnézzenek rá.

Kovács Zoltán felsorolta a Szabadidősport Szakosztály kezdőcsomagjában elérhető sportágakat: úszás, uszonyos-búvár úszás, futás, labdarúgás, gerinctorna, cross fitt, woman’s training, dinamikus jóga, aerobic, küzdősport, önvédelem, asztalitenisz, néptánc. Ennek a bővítése az idényektől és az igényektől függ. A bővített csomagban minden bizonnyal helyet kap a tenisz, a strandtenisz, a strandkézilabda és a strand röplabda. De indulhat szövés és sakk is. Részletesen ismertette, hogyan, milyen feltételekkel csatlakozhatnak a szabadidősport szakosztályba a kollégisták, a nem kollégista hallgatók és az egyetemi dolgozók. 

​​​​​A Szabadidősport Szakosztály indulása több lépcsőben történik: a fejlesztés első szakaszában a hallgatók, második szakaszában pedig a munkatársak csatlakozhatnak. A Szent István Campus hallgatói a MATE-GEAC Szabadidősport Szakosztály Facebook-odalán, a MATE-GEAC weboldalán és a Hallgatói Önkormányzat közösségi médiafelületein tájékozódhatnak a belépés folyamatáról. 

A fórum további részében kérdésekre válaszoltak az illetékesek. Mint megtudtuk, a MEFOB bajnokságok két ágára lehet eljutni. Az Universitas Kupát amatőröknek rendezik, a többi versenyen igazolt sportolók – amatőrök és versenysportolók – vehetnek majd részt.