Hír - Szent István Campus
Hírek
Tartalom megjelenítő
Mezei futó bajnokság: futott a MATE is
Az egyik legnagyobb hagyományú sportág Magyarországon a mezei futás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy március 19-én már a 114. Mezei Futó Magyar Bajnokságot rendezte meg a MATE-GEAC a Gödöllői Királyi Kastély Felsőparkjában.
A pályákat nemcsak festői, hanem változatosnak is bizonyuló terepen jelölték ki a rendezők. A rajtszámok alapján közel ezren futottak, a délelőttől délutánig egymást követő számokban, köztük a MATE hallgatói és dolgozói is, akik a nap legvégén 4000 méteres távot küzdöttek le.
A férfiak mezőnyében ebben a futamban Vlasits Marcell győzött, Straub Szilárd és Hutvágner Szabolcs előtt.
A hölgyek között Molnár Eszter volt a leggyorsabb, másodikként Hári Veronika, harmadikként Orbán Bettina ért a célba. A bajnokságban szép eredményeket értek el a MATE-GEAC atlétái, melyekről külön írásunkban számolunk be.
A verseny résztvevőit Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora, egyben a rendező sportegyesület elnöke köszöntötte.
Örvendetes, hogy a FutaMATE futásra az egyetem több campusáról is érkeztek résztvevők.
Dr. Kriszt Balázstól, a MATE-GEAC ügyvezető elnökétől megtudtuk, hogy a mezei futás világszerte az egyik legrégibb atlétikai szám, a mai napig külön világversenyei vannak. Az Európa Bajnokság számunkra azért is nagyon vonzó, mert nem kell versenyezni Afrika futóival, akik közismerten kiemelkednek a világ mezőnyéből.
Nagyon fontos sajátossága a mezei futásnak, hogy azt – hasonlóképpen az asztaliteniszhez – bárki űzheti és a nem profi versenyeken akár több százan, ezren is rajhoz állhatnak. Az egynapos atlétikaversenyek közül az igazolt versenyzők számát tekintve ezek a legmagasabb létszámú versenyek, leszámítva az utcai félmaraton vagy maratoni futásokat.
Az egyetemi sportklub egyszer már rendezett mezei ligaversenyt a kastélyparkban, óriási sikerrel. A tavalyi országos bajnokságot Kecskeméten rendezték a Mercedes szponzorálásával. Az idén a MATE „legyőzte” a Mercedest és el tudta hozni Gödöllőre ezt a versenyt.
Sok éven át a gödöllői repülőtér volt a színhelye a mezei futóversenyeknek, amikhez a rendezőknek óriási erőket kellett mozgósítaniuk, mivel ott nem áll rendelkezésre infrastruktúra. Idén sem marad verseny nélkül a perőci füves légikikötő, április 6-án a Magyar Diáksport Szövetség ott rendezi a diákolimpia mezei futóbajnokságának döntőjét, amiben a MATE-GEAC atlétái is érdekeltek lesznek.
Az eseményről készült kisfilmünk itt tekinthető meg: