Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2022 március 16.

Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából

Nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, illetve jogelőd intézményeinek több munkatársa részesült kitüntetésben, melyhez szívből gratulálunk!

Széchenyi díjjal tüntették ki Dr. Kovács Melinda állatorvost, az MTA rendes tagját, a MATE egyetemi tanárát Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a takarmány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő mikotoxinok állat- és humánegészségügyi veszélyeinek feltárását szolgáló kutatásai, az egészségtudatos gondolkodásmódra épülő One Health koncepció bevezetésében vállalt kiemelkedő szerepe, valamint egyetemi és akadémiai szintű kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként. Képünkön a Parlament kupolacsarnokában látható március 14-én.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Navarrete József olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok kardvívó, a MATE-GEAC Vívószakosztályának vezetőedzője.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Varga Gábor állatorvos, a Hegykői Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója, a MATE címzetes egyetemi docense a hazai agráriumban végzett igényes szakmai munkája, különösen a fenntartható mezőgazdaság és az állatjólét területén elért jelentős eredményei elismeréseként.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült az alkalmazott embriológia és az őssejtkutatás területén végzett, nemzetközileg is kiemelkedő kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként Dr. Gócza Elen biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatási igazgatóhelyettese és Állatbiotechnológia Tanszékének vezetője.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott a fizikatudomány területén több mint három évtizede folytatott kutatói-oktatói munkája, valamint értékteremtő tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként Dr. Seres István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Matematika és Természettudományi Alapok Intézete Fizika Tanszékének vezetője, egyetemi docense.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott a gödöllői felsőoktatásban végzett több mint fél évszázados, az utánpótlás nevelése iránt elhivatott oktató- és szervezőmunkája elismeréseként Dr. Szabó Lajos agrármérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa, valamint Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézetének témavezető oktatója.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott a turizmus területén folytatott több évtizedes kutatói, oktatói és nemzetközi tudományszervezői munkája, valamint a tudományos és szakmai közéletben vállalt meghatározó szerepe elismeréseként Dr. Szabó Zoltán közgazdász-tanár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézete Fenntartható Turizmus Tanszékének egyetemi docense.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott a Magyarország Digitális Agrár Stratégiájában megfogalmazott feladatok végrehajtása érdekében végzett munkája, valamint a magyar agrárium digitalizációjának előmozdítása terén elért eredményei elismeréseként Varga Péter Miklós mezőgazdasági gépészmérnök, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. megbízott tanácsadója, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége Agrárinformatikai Munkacsoportjának vezetője.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott az agrár-felsőoktatásban végzett példaértékű oktató-nevelő munkája, valamint az állattenyésztési ágazat szakmai szervezeteiben végzett sokrétű érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként Dr. Herczeg Béla állattenyésztő agrármérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézete Fenntartható Vidékfejlesztés Tanszékének főiskolai tanára.

Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerésben részesül Dr. Bercsényi Miklós, a MATE Georgikon Campus professor emeritusa a hazai akvakultúra ágazatban végzett kiemelkedő munkájáért, a transzgenikus pontyvonal fejlesztésében végzett több évtizedes tevékenységéért.

Mőcsényi Mihály-díjjal tüntették ki Csemez Attila emeritus professzort, a tájépítészeti oktatás és tervezés érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő munkájáért, közéleti és közösségszervező, valamint szemléletformáló tevékenysége elismeréseként.

​​​​Fotók forrása: MTI/Illyés Tibor, MATE-GEAC Vívószakosztály